Tájház

Mintha csak épp letette volna a kapát, s egy kis pihenőre ment volna a gazda, úgy néz ki a most átadott, gyönyörű csákberényi tájház.

Csákberény különleges hely, hiszen itt napjainkig fennmaradt a hagyományos paraszti kultúra, a 75 éves Beke Józsi bácsi például a mai napig lóval szántja a szőlőket. Ezért is választotta annak idején a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportja gyűjtőhelyül Csákberényt, ahol 1966-ban Andrásfalvy Bertalan vezetésével néprajzi felmérést is végeztek. Huszonhárom évvel ezelőtt a helyi művelődési ház akkori vezetője, Izmindi Ferencné vezetésével kezdődött meg a hagyományos gazdálkodási kultúrát jellemző tárgyi emlékek gyűjtése, aminek az eredményeként létrehoztak egy tájszobát.Most azonban egy olyan parasztportát sikerült létrehozni a Nefelejcs Hagyományőrző Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően, hogy az ide érkező látogatónak tényleg az az érzése támad, hogy ezt a házat lakják valakik, s komoly gazdálkodás folyik a tercián. A régi istállólat és az ólat is benépesítették háziállatokkal, ló, disznó, kecske, kacsa, liba és pulyka is van itt.

Nem véletlen, hogy a megnyitón megtelt a tájház udvara, közel kétszázan voltak kíváncsiak a Petőfi Sándor utcai házra, amelyet teljes egészében korhűen állítottak helyre.

A Nefelejcs egyesület asszonyai értő módon rendezték be a házat, hogy az minden részletében autentikus legyen.

Nagyon sokat segített mindebben a 84 éves Pánczélné Boros néni, aki még emlékszik rá, milyen volt az épület ezelőtt hat-hét évtizeddel. Ő egyébként minderről népviseletbe öltözve mesélt az avatón.

forrás: FEOL

8073. Csákberény, Petőfi u. 11.

Nyitvatartás: bejelntkezés alapján

Udvariné Boriska néni

tel.: 06 31 320 96 62

  • létrehozva: 2017. 01. 04.
  • frissítve: 2018. 05. 03.