Csákberény Sportegyesülete

Egyesületünk célja a csákberényi gyermek és ifjúsági sport, az utánpótlás-nevelés és a szabadidősport koordinálása.

A gyermek és ifjúsági sport fejlesztését kiemelt feladatunknak tekintjük. Célunk a rendszeresen sportoló tanulók számának gyarapítása, a különböző diáksport rendezvényeken való részvétel. A tanórán kívül testnevelésnek a sportegyesület utánpótlásának biztosításában is nagy szerepe van.

Az utánpótlás-nevelő egyesületként célunk, hogy kiemelkedő tehetségű sportolóink magasabb osztályba lépve folytassák a sportolást.

Folyamatos feladatunk továbbá a község területén sportolásra alkalmas helyek fenntartása, fejlesztése, ezzel is javítva az egészséges életmódra nevelés feltételeit.

Szakosztályaink:

Futball szakosztály

Utánpótlás nevelés:

A Vértesfoci Utánpótlás Egyesülettel együttműködve 2015-ben indítottuk utánpótlás –nevelő munkánkat. Büszkék vagyunk rá, hogy jelenleg 40 főt meghaladja az igazolt versenyengedéllyel rendelkező játékosaink száma.  Igazolt focistáink (Csákberény, Söréd, Székesfehérvár, Csókakő, Nagyveleg) településről kerülnek ki.

Legfontosabb célkitűzéseink

  • egészséges életmódra nevelés
  • közösségi, lokálpatrióta szemlélet  előmozdítása sportolóink körében
  • Csákberény  SE számára leendő felnőtt játékosok kinevelése
  • a  ,,tehetség”felismerése, gondozása, magasabb szintű labdarúgó kultúrába segítése 
  • Csákberény  közoktatási intézményeinek (óvoda, általános iskola) bevonása az Intézményi Bozsik Programba
  • 2017 nyárra egy ütőképes ifjúsági csapat (U19) nevezése a Csákberény SE felnőtt csapatának támogatására. Az U16-os csapatunkból, 10 játékos,,kiöregedik” ,így minden adott, egy újabb korosztály elindítására a megyei bajnokságban.
  • Csákberény SE sportpálya felújítása (homokolás, lyuggalás, felülvetés, gyeptéglapótlás) 2017 őszre tervezzük a felsorolt munkálatok megvalósítását.

Korosztályaink

U7 (2010-2011-es születésű gyermekek)  Bozsik Program
U9 (2008-2009)  Bozsik Program
U11 (2006-2007) Bozsik Program
U13 (2004-2005) Bozsik Program
U16 (2001-2002-2003) Fejér megyei bajnokság

Háttérmunka, technikai feladatok
Szabó Gábor
06 30 417 87 98

Mezővári Balázs
06 20 380 47 95
06 70 338 33 99

Egyesület e-mail címe: mie.szfvar@gmail.com

A megadott telefonszámok bármelyikén várjuk a szervezett keretek között sportolni vágyó gyermekek és fiatalok jelentkezését.  12 éve korig lányokat is szívesen látunk az edzéseken.

Öttusa és uszonyos úszó szakosztály

Az edzések helye: Mór, Wekerle sportközpont

edzők:Boross Nikolett 06 30 314 80 35

Horváth József - Kacsa 06 20 257 83 86

Fitnesz szakosztály

Jól felszerelt konditermünk az általános iskolában található.

Nyitvatartás: h-p. 16.00-20.00

Szabó Gábor elnök   
8073. Csákberény, Hősök tere 41.
Tel.: 06 30 417 87 98
e-mail: szabo.g1@t-online.hu

 

Dokumentumok: 
  • létrehozva: 2017. 01. 04.
  • frissítve: 2019. 11. 04.