Nefelejcs Kulturális és Hagyományőrző egyesület 

2008 őszén összejöttünk néhányan, hogy valamit létrehozzunk – egy közösséget, akik azon munkálkodnak, hogy a falu hagyományait, a falusi élet jellegzetességeit megőrizzük, felkutassuk, a kulturális értékeket bemutassuk – gyerekeinkkel megtapasztaltassuk, hogy ami régi, az attól még lehet jó. Ennek egyik színtere a Tájház, amelynek működtetése az Egyesület feladata.

Úgy gondoljuk, hogy a falu közösségével, civil szervezeteivel együtt, egymás munkáját segítve, támogatva a kis dolgok is naggyá lehetnek.

Így tudjuk évről évre

-felállítani a Betlehemet, a falu közösségével, a civil szervezetekkel közösen ünnepelni a gyertyagyújtásokon

-az „asszonyfarsangot” megülni

-köszönteni az újszülötteket, faültetéssel, vendégséggel

-a Rétes fesztiválon bemutatni a hagyományos rétes nyújtás fortélyait

-a tojásgurító családi délutánt megszervezni

és amit kicsik, nagyok talán a legjobban várunk immáron kilencedik éve,

-a RETYE-RUTYA tábort!

Az Önkormányzat támogatásával a Civil Ház ad otthont a 15 aktív taggal működő Egyesületünknek, melynek udvarán ebben az évben (2017) készül el a kemence, mely egy újabb hagyományos közösségi teret jelent a falu lakói számára is.

A Nefelejcs Kulturális és Hagyományőrző Egyesület adószáma:  18274910-1-07

Köszönjük, ha adója 1%-val támogatja tevékenységünket!

 

Sáfrán Andrásné elnök   
8073 Csákberény, Bajcsy Zs. u. 12.
tel.: 06 20 979 05 63
e-mail: ovoka62@gmail.com

  • létrehozva: 2017. 01. 04.
  • frissítve: 2017. 04. 25.