Díszpolgárok

Pánczél Józsefné Boris néni

Pánczél Józsefné szül. Rácz Borbála 1931. április 20.-án született. Tanulmányait Csákberényben kezdte, majd Pesten Polgári iskolában folytatta. Ott lehetősége adódott betekinteni a néptánc, a versmondás és a színdarabok rejtelmeibe.

A háború utáni években aktívan bekapcsolódott Csákberény életébe. Próbált egy kis örömöt csempészni, derűt varázsolni az emberek arcára azzal, hogy a fiatalokat megismertette a néptánccal, színdarabokkal és a versekkel. Csákberényben nem történhetett olyan esemény, amelybe ne kapcsolódott volna be. Részt vett a szülői munkaközösség munkájában, a Művelődési ház épülésében. Amikor valamilyen előadás vagy kiállítás volt a faluban pénztárosi, tárlatvezetői feladatokat látott el.

Fontos volt, hogy Izmindiné Erzsi munkáját is rendszeresen segítse. Közösen létrehoztak egy néptánccsoportot, hogy a fiatalokat is egy közösségé tudják összekovácsolni. A fellépésekhez a ruhákat is ő varrta. A fellépő ruhákra pénzük nem volt, kinőtt és bálákból válogatott ruhákból alkotta ezeket. Saját táncos műsorukkal rendszeresen felléptek a Berényi nevű települések találkozóján, ahol mindig nagy sikert arattak. A táncok tanulásában segítség is akadt, melyért köszönet Takácsné Líviának és Szabó Dórának.

Izmindiné Erzsi ötlete volt, hogy legyen Csákberénynek tájháza.  Ehhez nagy örömmel gyűjtöttek berendezési tárgyakat. Csákberénynek szerves részévé vált nemcsak a Tájház, a tűzoltószertár is, templomok emlékművek is, melyeket büszkén mutatott be a faluba érkező látogatóknak.

Szeret régi történeteket, meséket mondani, ezért gyakori vendége az óvodának és a Retye-Rutya tábornak is.

Boris néni napjainkban is figyelemmel kíséri a falu életét, melyhez ezúton is jó egészséget és hosszú életet kívánunk!

Udvari Imréné Juci néni

Udvari Imréné, szül. Berki Julianna (1917. április 23.) két évtizeden át segítette világra a faluban és a két szomszédos településen az apróságokat, mint képzett szülésznő.

Tanulmányait a Budapesti Szülésznőképző Intézetben végezte. Pályáját 1945-ben kezdte szülőfalujában. A megszerzett oklevél nemcsak vágyai elérését jelentette, hanem családja (3 gyermeke és szülei) családfenntartójává válását is.

Munkájában a háború utáni időszak volt talán a legnehezebb. Az akkori körülmények között a családok nincstelenségében igyekezett megtalálni a legjobb megoldást, amivel az eredményes, komplikációmentes szüléseket levezethette

Az ’50-es évek elején két községgel bővült körzete, Magyaralmás és Csókakő ellátását is rá bízták. Ebben az időben nehézséget okozott a közlekedés is. Szülések esetén lovas kocsival, a napi újszülött ellátását kerékpárral közlekedve oldotta meg.

1963-ban rendelet jelent meg az otthon szülések vezetésének megszűnéséről, melyet nehezen élt meg, de a továbbiakban jobb munkakörülmények között dolgozhatott és állandó orvosi ellátás mellett a feltételek is kedvezőbbek voltak. A rendelet után Körzeti Ápolónői átképzésben részesült, mely után munkaköre megváltozott: orvos melletti ápolónő lett.

Nyugdíjba vonulása (1975 szeptember) után sem tudott nélkül élni. Gyermekeivel, 8 unokájával ezután még több időt tölthetett. A faluban élő emberek számára pedig biztonságot nyújtó személy maradt, akihez bármikor lehetett segítségért fordulni.

Édesanyja példáját követve mindkét lánya az egészségügyi pályát választotta hivatásának. A legszebb időszakának egyike, hogy védőnő lánya 16 évig volt munkatársa is.

Munkásságával, a közösségi életben való aktív részvételével, vöröskeresztes tevékenységeivel (véradások megszervezésével és lebonyolításával, az elsősegély tanfolyamok megszervezésével), áldozatos munkájával méltán érdemelte ki kitüntetését 1990-ben az elsők között.

Prof. Merán Fülöp

Meran Fülöp, a számos nemzetközi kitüntetéssel elismert vadászíró 1926. dec. 12-én született a vértesi Csákberényben, a Meran grófi család negyedik gyermekeként.
A Habsburg-ház leszármazottja, ükapja a Mariazell közelében fekvő brandhofi birtokán élő Habsburg–Lotaringiai János főherceg (1782–1859), II. Lipót császár fia, I. Ferenc császár öccse, a grazi Joanneum, ill. Műszaki Egyetem alapítója volt. Az első Meran gróf Lamberg lánnyal kötött házasságot; Lamberg Ferenc, a 19. század nagy hírű vadászfestője is a családhoz tartozott. A XIX. század végétől a különös házasságból származó Meran család tagjainak története egybekapcsolódott Csákberény históriájával. A Meran–Lamberg-uradalom nemzedékeken át híres volt az erdő- és vadgazdálkodás, illetve a vadászati kultúra magas színvonaláról, ami életre szólóan meghatározó élményt jelentett az ifjú vadász és leendő író számára.

A II. világháború végén a család menekülni kényszerült a megszálló szovjet csapatok elől, majd 1948-ban, a kiépülő rezsim általi üldöztetése miatt, Meran Fülöp a bátyjával, Ferenccel a végleges távozás mellett döntött. A nehéz szívvel hátrahagyott szülőföld után Grazban telepedett le, ahol az eggenbergi vadászkastélyban létrehozta, majd negyven éven át vezette a munkássága révén európai hírűvé vált vadászati múzeumot. 1974-től sorra jelentek meg vadászati témájú könyvei, melyek komoly sikert arattak a német nyelvterületen, de magyarul csak a rendszerváltást követően jelenhettek meg. 

Meran Fülöp nemcsak szenvedélyes vadász, a természet és a vértesi táj olthatatlan szerelmese, hanem egyben a XX. század történelmének éles szemű és hiteles krónikása, így írásai a vadászok mellett a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthatnak. Könyveiért – számos osztrák és európai díj, kitüntetés mellett – megkapta a CIC legmagasabb kitüntetését, a Pro Merito díj arany fokozatát. Jelenleg is aktív vadász, termékeny író. Könyveinek kiemelkedő érdeme és erénye az a szép, választékos, napjainkban követésre méltó magyar nyelv, amelyet nemzeti hovatartozásának bizonyítékaként több mint hat évtizednyi külhoni tartózkodása ellenére is megőrzött és használ.

Právetz Antal

Právetz Antal, az erdész-vadász dinasztia harmadik generációs tagja 1946. jú­nius 26-án született Söréden - mivel csákberényi otthonuk a háborúban akna- és ágyútűzben romba dőlt –, de még születése évének őszén visszaköltöztek az akkori Szent István utcába.

Az általános iskola befejezése és az egyéves előgyakornoki idő letelte után 1961-1965 között végezte el a soproni erdészeti technikumot, jeles eredménnyel. Ezután 1966-1971 között a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karát végezte, szintén jeles eredménnyel. Diplomatervében igen összetett és újszerű feladatot oldott meg: a Tatai Állami Gazdaság vadászterülete alaptérképének, talajtérképének, vadgazdálkodási adottságainak értékelését. 1971-ben került erdőmérnökként a Csákvári Erdészethez, ahol egy évig gépesítési, két évig erdőművelési műszaki vezető volt, majd 1974-től napjainkig ő az erdészeti igazgató.

Ifjú korától fogva elődei nyomdokain járva kívánta szolgálni a magyar erdőket a Vértes déli oldalán és itt is kívánt megöregedni, ahol már nagyapja, édesapja is munkálkodott, hiszen minden szállal ide kötődik, s örül, hogy folytathatja az elődei által megkezdett munkát. Ha utánaszámolunk id. Právetz Antalnak 50 éves, ifj. Právetz Antalnak 43 éves, az erdőmérnök legifjabb Právetz Antalnak eddig 47 éves erdészeti szolgálata van napjainkig. Ez összesen 140 év, ennyit szolgáltak tehát összesen a Vértesben.

Csákberényi gyökereire mindig is büszke volt. Szakmai munkásságának kiemelkedő eredményeként tekint a település melletti Meszes-völgyi és a Juhdöglői erdőrezervátumok létrehozására, utóbbi kiemelkedő jelentőségű az ott található mintegy 240 esztendős állomány megmentésével. Az elmúlt évek lehetőséget nyújtottak azon régi elképzelésének megvalósítására is, hogy méltó bemutatóhely létesülhessen a déli Vértes nagy történelmi hagyományokkal, illetve gazdag kulturális és szakmai örökséggel bíró vadász és erdész hivatásainak a szélesebb közönség számára történő megismertetésére, mely a Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum formájában öltött testet 2014-ben. A vadászmesterséget igen magas színvonalon művelő , annak gazdag kulturális és etikai vonatkozásait meghonosító és generációkon át ápoló Merán család szellemi örökségének hiteles és egyúttal kiváló tollú krónikása Ifj. Merán Fülöp. A hazai közönség számára a rendszerváltást követően magyar nyelven, de alacsony példányszámban megjelent 7 kötet tette ismertté. Ezen kötetek kimondottan vértesi és csákberényi vonatkozású fejezeteiből összeállított és megjelentetett mű létrehozásában szintén meghatározó szerepet vállalt.                                                                               

Právetz Antal hamarosan betölti a 71. életévét, de alkotói szándéka töretlen, hiszen többek között nagyon szívén viseli a múzeum és a tanösvény további fejlesztését, illetve eltökélt célja egy kilátó megvalósítása is. Napjainkban is szívesen vadászik az őt gyerekkora óta felejthetetlen élményekkel és emlékekkel gazdagító csákberényi vadászterületen.

Gereblyés László

Gereblyés László (Csákberény, 1904. márc. 30. - Balatonfüred, 1968. okt. 18.)

Eredeti neve Grünfeld László. Kétszeres József Attila díjas költő, műfordító. Az egyik legjelentősebb magyar munkásköltő, versei többnyire optimisták, agitatív (politikailag meggyőző) jellegűek. Gobé László és Orondi András álnéven is alkotott.

1904. március 3-án látta meg a napvilágot szülei harmadik gyermekeként a vértes aljai kis faluban, Csákberényben. Középiskolai tanulmányait Székesfehérvár legrégibb világi középiskolájában, a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola elődjében, a felsőkereskedelmi iskolában végezte. Itt érettségizett 1922-ben.

Banktisztviselőként kezdi munkásságát Budapesten. Az illegális KMP tagja. Forradalmi hangvételű írásai miatt 1932-ben állásából elbocsátották, majd bebörtönözték. 1938-ban Párizsba emigrált, ahol francia kommunista és szocialista lapok tudósítója lett. A háború kitörésekor belépett a francia hadseregbe, a Petőfi században harcolt, majd1943-ban német hadifogságba esett.

1945 nyarán tért haza Magyarországra. A felszabadulás után a Szabadság c. lap munkatársa, később a Nagyvilág szerkesztője. 1959-1962 között a párizsi Magyar Intézet igazgatója. Itthoni közéleti és irodalmi funkciói, valamint műfordítói gyakorlata továbbra is erős szálakkal kapcsolták Franciaországhoz. A Párizs-élmény évtizedek múltán is újjáéledt költészetében. 1946-tól rendkívül termékenyen, szinte kétévenként publikálta verseskönyveit.

Kitűnő műfordító volt, elsősorban a francia irodalom terén volt otthonos. Verseken kívül riportokat írt, amelyek a munkásszociográfia első darabjai közé tartoznak. Versei megjelentek a Népszavában. Az életnek, az élet szépségeinek ez a dacos, mindennél erősebb szeretete táplálta költészetét: politikai verseinek éppúgy rugója, mint tájverseinek, életképeinek, szerelmi lírájának.

Íme egy verse a sok közül, ami talán szülőfalujához, Csákberényhez, az ottani vidékhez,  az orondi szőlőhegyhez köthető:
 

Dunántúli Dombosvidék

Késő!
Nem barangoltam benned eleget
Nem nézdegéltem bárányfelhős egedet
Pincéidben csak olykor poharaztam
Mint ki betévedt s akkor se jó pillanatban…

  • létrehozva: 2016. 12. 19.
  • frissítve: 2017. 10. 05.