Csákberény verses falucsúfolójának háttere

A magyar nyelvterületen mindenfelé találhatók verekedős hírű falvak. A somogyiakat országszerte bicskásoknak tartják, Fejér megyében pedig az úrhidaiak és a jenőiek mellett a csákberényiek emelkedtek bicskás hírre. Igaz, a csákberényieket inkább bugylisoknak nevezik, mivel egykoron a fanyelű bugylibicskával verekedtek.

Filotás Gyuláné Tóth Julianna (szül. 1935) zámolyi adatközlő  Csákberényben született, onnan jött férjhez Zámolyra. A verset édesapja, Tóth Gábor (1898-1980) csákberényi földműves írta az 1930-as évek végén egy újság pályázatára. Beküldte a szerkesztőségbe, megjelent az újságban, a pályázaton nyert vele egy szecskavágót. 

Megjelenése után gróf Merán János (1867-1947) Tóth Gábort magához hívatta, mert versét gúnyosnak találta. Tóth Gábornak nem lett baja belőle, mivel a pályázati felhívásban, humoros formában kértek egy-egy községről verset.

A versben emlegetett „csurgai gróf méltósága”, gróf Károlyi István, akinek Fehérvárcsurgón 2338, Sárkeresztesen 1713 kh-as uradalma volt.

Tóth Gábor versének utolsó strófája a Csákberénnyel szomszédos Söréd falucsúfolóját is elárulja. Lánya is említette, hogy a sörédieket magbékásoknak hívták. Hogy miért, arról így írt Gelencsér József: „A Székesfehérvár―Mór közötti út mentén található kis község lakói gyakran szolgáltak a csúfolódók céltáblájául. Ma már csak a sásos-nádas növényzet jelzi, hogy a falu nyugati szélén korábban szerény kiterjedésű tó húzódott. Ehhez kapcsolódott a tréfálkozások tekintélyes része, emiatt nevezik a sörédieket békásoknak, magbékásoknak. Mert, hogy a sörédiek országút melletti nádas tavában örökké kuruttyoltak, brekegtek a békák. De tud a környék egy kis történetet is, mely az ilyenféle anekdoták jellemzőinek megfelelően képtelen eseményről szól. Egykor a faluban nagyon elszaporodtak a békák, ezért a bíró elrendelte, hogy valamennyit agyon kell verni. A kiirtás következményeként viszont a szúnyogok szaporodtak el. Rögvest keresték is a békákat, de már csak egyet találtak. Azt azután megkötözték a tó fenekére, hogy el ne menjen. Azóta emlegetik a sörédiekről, hogy megkötözték a magbékát.”

Gelencsér József is elmond egy történetet, amelyben két szomszédos helység, Csákberény és Magyaralmás falucsúfolója együtt szerepel. Megértéséhez tudni kell, hogy a magyaralmásiakat tormásoknak nevezik, a korábban általuk termesztett és a székesfehérvári hetipiacokon árult, kevéssé erős, édes ízű tormáról. Maga az eset így hangzik: „Vagy 15 évvel ezelőtt játszódott le az alábbi történet, mely nem csak a falucsúfolók napjainkig terjedő létét bizonyítja, hanem azt is, hogy a helyzethez kapcsolódva a csúfolóval rögtönözni is lehetett. A Székesfehérvár―Magyaralmás―Csákberény útvonalon közlekedő autóbuszjáraton esett meg a párbeszéd kökényvirágzás idején, nyirkos, ködös időben. Egy öreg ómási (magyaralmási) parasztember szólította meg a busz jókedélyű kalauznőjét, aki köztudottan csákberényi származással dicsekedhetett:

– Jaj, Icuka, rossz idők járnak a bugylifákro!

A frappáns válasz sem maradt el:

– Nem baj ám, hajja, legalább lesz mivel pucúnyi a tormát!

A tréfát értő utasok dőltek a nevetéstől.” 

 Tóth Gábor versének keletkezésekor Csákberényben és környékén már közismert volt mindkét falucsúfoló (csákberényi bugylisok, sörédi magbékások). Élt az ebeszélő hagyományban az a képtelen hiedelem is, hogy a bugylibicskákat Csákberényben a bugylifákon termesztik. Tóth Gábor ezeket a szóbeliségből jól ismert elemeket foglalta versbe, hozta kapcsolatba a helyi és egy közeli földbirtokossal, végül egymással is: a sörédi magbékát csákberényi bugylibicskával nyúzták. Ugyanez történt meg két emberöltővel később az autóbuszon az élőbeszédben: a csákberényi bugylifákon termett bugylibicskával fogják megtisztítani a magyaralmási tormát.

Lukács László nyomán

A verekedésekhez kapcsolódó Paulik kocsma épületét pár éve bontották el a Rákóczi út mellett. A bicskanyelet szolgáltató öreg szilfa a Szekeres-féle ház sarkán állt a falu sörédi oldalán a főút mellett.