Hírek
Klímákat kapott az óvoda
Planning and Trading Kft. 4 db. klímát adományozott a csákberényi óvodának, mintegy 800 ezer forint értékben. Ezentúl mindkét csoportszobát és a tornaszobát is tudjuk hűteni, így a gyerekek a nyári kánikula idején is zavartalanul tudnak játszani és pihenni.
Ezúton is köszönjük a támogatást Takács Lajosnak és a Planning and Trading Kft.-nek!
Saját forrásból klímát szereltettünk a főzőkonyhába is, a konyhások munkakörülményeinek javítására.
2020. augusztus 17. ElolvasomGazdag leletek, avar divatékszerek az idei Csákberény-Orondpusztai ásatáson
A székesfehervári Szent István Király Múzeum szakembereinek irányításával az idén is folytatódott az ásatás az orondpusztai avar temetőben.
A munkába önkentesek is bekapcsolódtak az un. közösségi regészet keretében.
Mint ismeretes, az 1935-ben megtalált, mintegy 1200 sirból álló temető harmadát László Gyula professzor tárta fel fiatal régeszként. Az 1935-38-as ásatas leletanyagáról ket éve német és magyar nyelven is megjelent egy-egy könyv. A csakberényi avar temető különösen gazdag gyöngyleletéről vált ismertté.
A két hétig tartó ásatást, amely a napokban ér véget, sok száz érdeklődő látogatta meg.
Annak ellenére, hogy a sírok nagy része bolygatott, az idei lelet anyag nagyon gazdag volt. Feltártak két lósírt, szép gyöngysorok, lószerszámok, nyílhegyek, kések, fokos, bronz fibula, és bronz ékszerek kerültek elő.
Képgalériánk naponta frissül.
Az ásatásról.megjelent cikkek:
https://www.szekesfehervar.hu/asatas-testkozelbol
2020. augusztus 7. ElolvasomCsákberényi Balaton átúszók
Pataki Judit, Tóth Detti, Pataki Attila, Tóth Gábor, Zsöllei Csaba, Schmidt Andrea sikeresen teljesítette a 2020-as Balaton átúszást. Gratulálunk!
2020. augusztus 1. ElolvasomÚj nyomtatványok a honlapon
Új kút, állattartás, méhtartás, ebtartás és vadkár bejelentő nyomtatványokat töltöttünk fel a honlapra:
https://csakbereny.hu/hu/doc/121
2020. július 22. ElolvasomMEGHÍVÓ HÁZATARTÁSGAZDÁLKODÁSI ISMERETEK SZERVEZÉSE ÉS LEBONYOLÍTÁSA
2020. szeptember 14-17. és 21-24. között
Csákberény, Merán park, Művelődési Ház
Az EFOP-1.5.2-16-2017-00013 „Humán közszolgáltatások fejlesztése Móron és térségében pályázat” megvalósításaként a hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó aktív korú emberek foglalkoztathatóságát javító, megerősítő háztartásgazdálkodási ismeretek elsajátítása történik, melynek az a célja, hogy elősegítse a célcsoport foglalkoztathatóságát.
2020. július 20. ElolvasomNincs református talaj, és nincs katolikus talaj. Csak talaj van. Nincs politika, csak élet van – mártír lelkészeinkre emlékeztünk
Az 1849-ben mártírhalált halt csákberényi lelkészek, Szikszai János és Manszbarth Antal halálának 171. évfordulóján, 2020. július 12-én, vasárnap a csákberényi katolikus templomban emlékeztünk papjainkra.
Nincs református talaj, és nincs katolikus talaj. Csak talaj van. Nincs politika, csak élet van – fogalmazott Cselik László plébános.
Cselik atya megemlékező gondolatai után az ünneplők közösen elénekelték a „Perelj uram…” kezdetű református éneket.
Brunner Mátyás szavalata után a templomi megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.
Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták a martír papok emlekművét és néma főhajtással tisztelegtek a parókia és a templom falán levő emléktáblánál.
A csákberényi ünnepséget megtisztelte jelenletével Hajdúné Farkas Erika Nagyigmánd polgármestere valamint a Manszbarth és Szikszai családok leszármazottai.
A megemlékezés délután Nagyigmándon folytatodott, ahol települesünket Sáfrán Andrásné alpolgármester, Rácz Jánosné kepviselő, Brunnerné Nemes Gyöngyi, Huszár Béla a református egyházközség gondnoka, Sáfrán Andras presbiter és Huszárné Panni néni képviselte.
A FEOL cikke: https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/171-eve-vegeztek-ki-a-csakbere...
2020. július 15. ElolvasomMegjelent az első publikáció a 2019-es csákberényi ásatásról
Egy különleges avar kori temető és a közösségi régészet. A Csákberény-Orondpusztai tervásatás első eredményei
címmel megjelent a 2019-es ásatás első publikációja, melynek szerzője Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum régésze.
Az ásatás terveink szerint 2020. július végén folytatódik. Az idei munka várhatóan 3 hétig tart majd.
Aki szeretne önkéntesként részt venni az ásatáson, Szücsi Frigyes régésznél jelentkezhet a szucsifrigyes@gmail.com e-mail címen.
http://www.kozossegiregeszet.hu/tarhely/blog/SzucsiFrigyes_LR_2020.2.pdf
A FEOL cikke: https://www.feol.hu/hetvege/igen-jelentos-avar-kori-temeto-a-csakberenyi-lelohely-4122992/
2020. június 29. ElolvasomCsákberény Község Önkormányzata polgármesterének 12/2020. (VI.04) határozata az önkormányzati utak forgalmi rendjének változásáról
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020 (III,11) Kormányrendeletben és a katasztrófavédelemről és hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésében foglaltak alapján a következőket rendelem el:
2020. június 5. napjától
A Csákberény település 534/3, 0119/10, 1503/2 hrsz közút (Orondi szőlőhegyi borút) teljes szakaszára
- a várakozni tilos korlátozás megszűnik
- a mindkét oldalról behajtani tilos, kivéve célforgalom korlátozás változatlanul fennáll.
- a 285 hrsz. közút (Kossuth utca), 504, 503/7, 503/1, 503/9, 503/10 hrsz. közút és telek (István utca és a Vadászati Múzeum mögötti út) teljes szakaszán a várakozni tilos korlátozás megszűnik.
Csákberény, 2020. június 4.
Dr. Vécsei László
polgármester