Déli harangszó Csákberényből 2023.11.10.
2023. november 10-én pénteken délben a csákberényi római katolikus plébániatemplom Szent Márton harangja szól a Kossuth rádióban.
Csákberény a Vértes hegység délnyugati karéjában fekvő település, Székesfehérvártól 25 km-re észak-nyugatra. A község nevében hordja Árpád-kori múltját. A Csák nemzetség ősi birtoka, míg a Berény szó a honfoglaló kabar törzsek egyikének a nevét őrzi. A XIII. században épült temploma a faluval együtt a török hódoltság alatt elpusztult, és a falu csak az 1700-as évek elején népesült be újra. Új templomát Lamberg Ferenc Antal gróf építtette 1776-ban, Szent Márton tiszteletére szentelték fel. Megrázó esemény színhelye volt a vértesaljai község 1849-ben. Mansbarth Antal római katolikus plébánost és Szikszai János református lelkészt Haynau kivégeztette, mert híveiknek felolvasták a magyar kormány függetlenségi nyilatkozatát. A második világháborúban Csákberény hadszíntérré vált. A súlyosan megsérült templomot csak évtizedek munkájával sikerült helyreállítani.
Huszonnyolc méter magas tornyában három harang szolgál. A délidőben megszólaló Szent Márton harang Seltenhofer Frigyes Fiai soproni harangöntő műhelyében készült 1924-ben. A három mázsa hatvan kilós harang nemcsak a delet jelzi, hanem a település mártír papjaira és nehéz történelmére is emlékeztet.